Kedves szerzőnk: Nora Roberts
Kellemes olvasást kívánunk!

Heti kétszer új részeket közlünk kedvenc íróink regényeiből. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy az online regények szerzői joga értelmében a történetek kizárólag olvasásra engedélyezettek. Azok magánhasználaton kívüli másolása, terjesztése, közzététele büntetőjogi felelősséget von maga után!

Baby Orang Utan hanging from a rope

A kurtizán titka

Folyt. köv.

– Eve, annyira sajnálom!


Őszintén hangzott, amit mondott. Eve biztos volt benne, hogy őszintén is mondta. Ellenállt a késztetésnek, hogy a férfi karjába vesse magát, és könyörögjön, hogy hozzon mindent rendbe, hiszen tudta, hogy nem teheti. Senki sem tudná megtenni.


– Köszönöm.


A férfi megmagyarázhatatlan módon még mindig fogta a kezét, és Eve hirtelen rádöbbent, hogy egy lépést sem tett az ajtó felé. Csak nézte őt, arcán a legmélyebb együttérzés ült. Eve lenyelte a torkában keletkezett hatalmas gombócot.


Miért nem megy el? Neki nincs szüksége a sajnálatára. Az elviselhetetlen lenne.


– Köszönöm – mondta gyorsan újra. – De biztosan te is megérted… – Bárcsak tudná, hogyan fogalmazzon! – Teljességgel lehetetlen lenne, hogy mi ketten… hogy te… Neked örökös kell Welburn számára. Tudom, mennyire szereted azt a helyet, és hogy szeretnéd továbbadni a fiaidnak. Ezért…


Ezért miért nem mész el, és vetsz véget ennek az egésznek? Menj el!


A férfi végre elengedte a kezét, és kiegyenesedett. Eve remegett, legalább annyira a megkönnyebbüléstől, mint az őt marcangoló kíntól.


– Attól tartok, nem – mondta Rowarth szörnyen udvariasan.


Eve zavarba jött.


– Mit nem?


El sem akarta hinni, amikor látta, hogy a férfi szemében ismét megcsillan a jókedv. Eve meggyötört szívében egy pillanatra fellángolt a remény, de nyomban ki is hunyt. Hogyan is lehetne akár csak egy kicsit is boldog, amikor épp most küldte el örökre élete nagy szerelmét?


– Attól tartok, nem értem, miért lenne lehetetlen, hogy mi ketten összeházasodjunk.


Eve úgy nézett rá, mint aki képtelen felfogni, amit hall.


– De Rowarth…


– Kedves Eve! – A férfi átölelte. Hirtelen nagyon közelinek látszott a vigasz és a béke, amelyre Eve vágyott, de ő egyelőre nem merte kinyújtani utána a kezét. Rowarth a hajába nyomta az ajkát, és halkan megszólalt: – Sajnálom, hogy annyit szenvedtél, azt pedig még jobban sajnálom, hogy nem voltam melletted, amikor szükséged volt rám. El sem tudom képzelni, mi mindenen mentél keresztül, és hogy ez milyen érzés volt számodra, de mindent el fogok követni, ami hatalmamban áll, hogy elfeledtessem veled a keserű emlékeket. Bár tudom, hogy ez sajnos nem fog sikerülni, azt megígérhetem, hogy ezentúl annak szentelem az életem, hogy téged boldoggá tegyelek, feltéve, hogy megengeded.


– Rowarth… – Eve torkát könnyek fojtogatták. Nem volt sírós fajta, most viszont folyton-folyvást eleredtek a könnyei. Dühítő volt! – A hercegi rangod! Könyörgöm, ne légy ostoba…


– Drága Eve – szakította félbe a férfi, és meleg lehelete most a lány fülét csiklandozta –, a jelenlegi örökösöm az unokaöcsém, és ő is majdnem annyira szereti Welburnt, mint én tettem az ő korában. Biztos vagyok benne, hogy titokban azért fohászkodik, sohase nősüljek meg, hogy ő örökölhessen. Én pedig örülni fogok, ha így lesz.


– Ó! – döbbent meg Eve. – De egy férfi biztosan szeretné, ha fiai lennének, nem?