Kedves szerzőnk: Nora Roberts
Kellemes olvasást kívánunk!

Heti kétszer új részeket közlünk kedvenc íróink regényeiből. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy az online regények szerzői joga értelmében a történetek kizárólag olvasásra engedélyezettek. Azok magánhasználaton kívüli másolása, terjesztése, közzététele büntetőjogi felelősséget von maga után!

Baby Orang Utan hanging from a rope

A szerencsés hármas

20. FEJEZET

Az esküvői szertartás megkezdődött, így Charlene még utoljára megigazította Emily ruhájának redőit, mielőtt a káprázatosan szép menyasszony megtette az első lépést az oltárhoz és Maxhez vezető úton. A vőlegény rendkívül elegáns volt, és szemmel láthatóan megnyugodott, amint választottja szinte lebegve megindult felé.
Charlene a templom hátsó részéből nézte a szertartást. A padsorokat zsúfolásig megtöltötték a Fortune család tagjai. Sokan hosszú ideje éltek már Red Rockban és ugyanúgy oszlopos tagjai voltak a város közösségének, mint Charlene szülei.
És persze Dane családja.
Meg sem próbálta elhallgattatni a fejében suttogó hangot. Hiábavaló próbálkozás lett volna, főleg azután, hogy Dane tegnap meglátogatta az üzletben, és sok szerencsét kívánt a karrierjéhez. Egészen pontosan azt a kifejezést használta, hogy: Mutasd meg nekik, mit tudsz!
Charlene megtörölte nedves arcát, és bízott benne, hogy ha valaki meglátja, azt hiszi majd, hogy a csodálatos esküvő láttán érzékenyült el. Amennyire egyébként megállapíthatta, nem sok szem maradt szárazon a templomban. Kivéve persze az első sorban ülő férfiakét. Wendy elmondása alapján Charlene felismerte az atlantai unokatestvéreket. Valamennyien egyedülállóak és nevetségesen jóképűek voltak, s persze egyikük sem könnyezett meg egy olyan romantikus eseményt, mint egy esküvő.
A szertartás rövidesen véget ért, így Charlene visszalopakodott a menyasszonynak fenntartott helyiségbe, ahol a nők átöltöztek. Odabent mindent szépen elpakolt, összeszedte a varrókészlete szétszóródott kellékeit, majd a hátsó ajtón át kereket oldott, hogy minél távolabb kerüljön az esküvőtől és a padsorokba zsúfolódott vendégektől. Egy forró fürdőre meg egy üveg feledést hozó borra vágyott.
Sajnos, minderre még várnia kellett egy keveset, mivel a szülei számítottak rá, hogy együtt ünneplik meg az újévet az otthonukban. Annak az évnek az első napját, amelyet akár Dane-nel is tölthetne, ha az okossága és a talpraesettsége mellé társulna legalább egy szemernyi bátorság.
Annyira lefoglalták a saját gondolatai, hogy az autója mellett majdnem beleütközött a semmiből felbukkanó férfiba. Az orsókkal teli kosár kicsúszott a kezéből, s a cérnák, fonalak a földre hullva összevissza tekergőztek a lába körül. Charlene azonban ügyet sem vetett rájuk.
Dane nem volt ünnepélyesen öltözve, bár a lány tudta, hogy a szülei ott ülnek a templomban a meghívottak között. Ugyanúgy festett, mint máskor. Kissé kopott farmert, és bő, kockás inget viselt, amely alatt a fehér póló csábító feszességgel simult széles mellkasára. Természetesen a cowboykalap sem hiányozhatott az összeállításból, amelyet szokása szerint, nemes egyszerűséggel, mélyen a szemébe húzott. Charlene számára egyszerűen tökéletesnek tűnt. Amikor magához tért, gondolkodás nélkül feldobta az első veszélytelen témát, amely egy ideje nem hagyta nyugodni.
– Nem szándékozom újra elhagyni Red Rockot – mondta, de valahogy rendkívül ostobának érezte a megjegyzést. – Csak tisztázni akartam. Tudod… azok után, amit tegnap az üzletben mondtál – tette még hozzá, s észre sem vette, hogy a kék cérnás orsó végre nem pörög tovább, hanem megáll magas sarkú, szarvasbőr csizmája mellett. – Meglepődtem – hebegte –, amikor megtudtam, hogy mit gondolsz.
– Még akkor is, ha kislány korod óta az a vágyad, hogy elmenj innen?
Charlene egy pillanatra összeszorította az ajkát.
– Akkor még csak egy tudatlan kislány voltam – mondta végül. – Már felnőttem – suttogta, s kissé feljebb emelte a kezében tartott nehéz csomagot. A szeme sarkából jól látta a templomot. – Csak az a gond, hogy mára még gyávább lettem, mint amilyen régebben voltam.
Dane szeme résnyire szűkült.
– Értem – felelte, s a hangjában várakozás csendült.
Charlene sértődötten hümmögött, majd az autó felé fordult és a csomagtartóra dobta a varrókészletét, hogy megkeresse a slusszkulcsot az apró táskájában. Hirtelen azonban megállt és visszafordult, hogy újra Dane-re nézzen.
– Azt akartad, hogy kimondjam, amit valójában gondolok. Nos, ez az, ami mindig a fejemben jár.
A férfi felemelte a kezét és a hüvelykujjával kissé feljebb tolta a kalapját.
– Értem. Egyébként mitől félsz?
Charlene nevetésében nyoma sem volt vidámságnak.
– Nem is sejted?