Kedves szerzőnk: Nora Roberts
Kellemes olvasást kívánunk!

Heti kétszer új részeket közlünk kedvenc íróink regényeiből. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy az online regények szerzői joga értelmében a történetek kizárólag olvasásra engedélyezettek. Azok magánhasználaton kívüli másolása, terjesztése, közzététele büntetőjogi felelősséget von maga után!

Baby Orang Utan hanging from a rope

Kalandos nyárelő

2. FEJEZET: A titkos fegyver

Isabel rettentően dühös volt magára, amiért nem vette észre azonnal az átverést. Az álcázás mestereként azonnal át kellett volna látnia a bűnöző maskaráján, s így figyelmeztethette volna az embereket. Nem lepődött meg, amikor nem sokkal később az öregasszony levette a főkötőjét és a hatalmas ruhát, hogy aztán mindkét kezében egy-egy fegyverrel a lokomotív felé fusson.
Felhangzott a jól ismert durranás, majd egy ló nyerítése, és végül az egyik női utastársának a sikítása. Isabel rádöbbent, hogy egyelőre ugyanolyan kiszolgáltatott, mint a többiek.
– Mi az ördög folyik itt? – csattant fel Markham kormányzó.
– Egy vonatrablás közepébe csöppentünk, Henry – mondta a felesége. – Az ég szerelmére, maradj veszteg!
A prédikátor átkarolta a feleségét, majd szorosan lehunyta a szemét, és az ajka mozogni kezdett, ahogy magában imádkozott. Miközben az emberek fedezékbe vonultak, Isabel nyugodtan lehúzta az ablakot és kihajolt, hogy szemügyre vegye, mi történik odakint.
A két fegyveres lovas, akiknek az arcát kendő takarta el, a mozdonyvezetőre szegezte a puskáját. A kazánfűtők és a Pinkerton Nyomozóiroda biztonsági embere magasba emelt kézzel éppen akkor lépett ki a kocsiból. Az ügynök a jobb karján sebesült meg, s a kezén végigcsorgó vér a földre csöpögött. Megalázottnak és levertnek tűnt, miközben figyelte, ahogy a két kendős férfi leszáll a lováról, majd felugrik a következő kocsiba.
Isabel nem kételkedett benne, hogy a bűnözők gyorsan lefegyverzik a személyzet többi tagját és a másik biztonsági ügynököt is. Amikor Chicagóban felszállt a vonatra, szemrevételezte őket, s azonnal látta rajtuk, hogy figyelmetlenek és lassúak. A vasúttársaság tanulhatna tőle egy-két dolgot a biztonsági emberek kiválasztását illetően. Amerikában azonban, akárcsak a világ többi táján, a férfiak meg voltak róla győződve, hogy mindent tudnak, és nem érdekelte őket egy nő véleménye.
– Van itt a közelben egy város vagy valamilyen település? – kérdezte Mrs. Markham. – Talán riaszthatnánk a seriffet vagy a polgárőrséget.
Senki sem válaszolt, de Isabel sejtette, hogy egyikük sem bízik efféle szerencsében. Nem véletlenszerű támadásnak estek áldozatul, hanem egy alaposan kitervelt és átgondolt rajtaütésnek. Valóban a semmi, vagyis inkább a fűtenger közepén voltak.
A sín mentén egy vizesárokra néző, meredek lejtő húzódott, s miközben Isabel a környéket vizslatta, újabb nyerítés törte meg a csendet. Egy tündöklő, fekete szőrű ló ugrott át a földsánc peremén, nyergében egy tetőtől talpig feketébe öltözött férfival, aki az egyik kezében hosszú csövű puskát, a másikban pedig az állat kantárját tartotta. A ló nyögésnek tűnő hang kíséretében ért földet, majd táncolni kezdett a sín mellett, a porban. A meglepően magas lovas könnyed, gyakorlott mozdulattal ugrott le róla, s elővett egy pisztolyt a hosszú, karcsú combjához csatolt tokból. A fején lévő fekete kalap karimája árnyékba vonta kendővel félig eltakart arcát. Fényesen ragyogó, fekete csizmája csikorgó hangot adott, ahogy a kavicson átvágva a Palace kocsihoz ment és lendületes mozdulattal felugrott rá.
A kormányzó egyik lánya halkan, félelemtől remegve sírni kezdett, s a folyosó túloldalán ülő prédikátor, mintegy válaszul erre, gyorsabban kezdett imádkozni.
Isabel nem félt. A rettenetes, kegyetlen dolgok, amelyeket gyermekkorában átélt, megedzették a félelemmel szemben. Valójában maga is meglepődött rajta, de akaratán kívül csodálattal követte a történteket. A csapat szemmel láthatóan összehangoltan, előre lefektetett szabályok szerint tette, amit kellett. A vasúttársaságnak és a szerencsétlen utasoknak esélyük sem volt a dörzsölt rablókkal szemben. A bűnözőkről – akik a vasúttársaság cselekvőképtelen embereit a homokba fektették és a kezüket hátra kötözték – csak úgy sütött a magabiztosság. Sőt inkább nagyképűség. Ez leginkább a főkolomposra volt igaz, aki a szerelvény másik végében szállt fel. Hatalmas termete eltakarta az ajtón át beáramló fényt, s kemény tekintete végigsiklott a megfélemlített utasokon.
Egyértelműen látszott rajta, ő és az emberei arra számítanak, hogy gyorsan és könnyen végeznek a munkával, majd néhány percen belül továbbállhatnak az elrabolt értékekkel, miközben a vonat döcögve útnak indul, és az alkalmazottak szégyenkezve nyalogatják a sebeiket. A törvényenkívüliek és az utasok egyike sem sejtette azonban, hogy a vasúttársaságnak van egy titkos fegyvere.
Isabel Fish-Wooten kalandornő, szolgálatukra.