Kedves szerzőnk: Nora Roberts
Kellemes olvasást kívánunk!

Heti kétszer új részeket közlünk kedvenc íróink regényeiből. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy az online regények szerzői joga értelmében a történetek kizárólag olvasásra engedélyezettek. Azok magánhasználaton kívüli másolása, terjesztése, közzététele büntetőjogi felelősséget von maga után!

Baby Orang Utan hanging from a rope

Kalandos nyárelő

3. FEJEZET: Veszélyes helyzet

Isabel türelmesen várt, miközben a bűnözők beléptek a gyönyörűen berendezett kocsiba. Az alacsonyabb, ragyás arcú, zsíros hajú férfi sunyi tekintetű semmirekellő volt. A magasabb viszont könnyed eleganciával mozgott. Olyan fesztelen légkör vette körül, mintha csak egy fizető utas lenne, aki épp most kezdi meg a szabadságát. Meglepő módon városlakó látszatát keltette. Veszélyesen villanó tekintete megbabonázta a kormányzó lányait, akik annak ellenére, hogy az édesapjukhoz simultak, tátott szájjal, ámulva pislogtak a banditára.
– Szép napot, hölgyeim és uraim! – mondta, miközben a bal kezében pörgette ezüstcsövű revolverét. Jól taktikázik és magabiztos, állapította meg magában Isabel. Túlzottan magabiztos. – A barátaimnak és nekem szükségünk van az értékeikre. Ha átadták, már utazhatnak is tovább.
Isabel felismerte a vontatott, texasi kiejtést a helyzethez cseppet sem illő udvarias szavak hallatán. Az udvariaskodás azért nem illett a helyzethez, mert a férfi a kormányzó mellkasára szegezte a fegyverét.
– Figyeljen rám! – kérte Markham kormányzó. – A szerelvényünket egy postavagonhoz csatolták. Ha muszáj, inkább azt rabolja ki, és ne zaklassa a békeszerető utasokat.
– Uram, én is legalább annyira szeretem a békességet, mint az itt jelen lévők, így aztán remélem, hogy együttműködik velünk. Most pedig, ha lenne olyan szíves, ürítse ki a zsebeit és adja át az óráját! Szükségem lesz azokra az arany és ónix díszgombokra is – mutatott a fegyvere csövével a kormányzó ingére.
Markham arca paprikapiros lett, miközben megalázottan lefeszegette a gombokat. A hölgyek többsége halálra vált arccal fordult el, Isabel azonban továbbra is a jelenetet figyelte. Végül is nem mindennap esik meg az ember lányával, hogy láthatja egy kormányzó fehérneműjét.
Az útonálló zsíros hajú társa felemelt egy vászonzsákot, amelyen az „Egyesült Államok Hivatalos Felhasználására” felirat állt. A kormányzó, a felesége és a lányaik valamennyien remegő kézzel tették bele az ékszereiket és a pénzüket. A magas férfi elmormolt egy köszönömöt, majd továbblépett, hogy begyűjtse a többi pénzt, ékszert, dohányt, gyógyszeres szelencét és órát.
– Csak tegyék bele a zsákba az értékeiket, barátaim – figyelmeztetett mindenkit –, és nem esik bántódásuk!
Körültekintően és összehangoltan haladtak végig a kocsin, s a rémült utasok valamennyien engedelmeskedtek. Isabel továbbra is nyugodtan figyelt, s alaposan szemügyre vett mindent, ami körülötte történt. Kívülről úgy tűnt, nem jelent veszélyt a környezetére. A gyermekkori éhezésnek köszönhetően apró termetű volt, s tengerészkék utazókosztümjében, divatos kalapjában, valamint csinos kis fehér kesztyűjében jól nevelt úrilány látszatát keltette.
Miközben az egyik női utas küszködve igyekezett levenni a ruhájáról a hatalmas, csúf, poszméh formájú gyémántbrosst, sírva fakadt. Végül sikerült kiszabadítania a tűt, és átadta az ékszert.
– Köszönöm – mondta a bandita. – Most pedig legyen olyan szíves, és a gyűrűjét is tegye a zsákba!
– A nagyanyámé volt – tiltakozott az asszony, és a keze ökölbe szorult. – Kérem… Nem tarthatnám meg mégis?
– Attól tartok, asszonyom, ez lehetetlen. De egy ilyen csodás kis darab valószínűleg ugyanolyan elbűvölő új gazdára talál majd, mint amilyen maga.
Az asszony szipogva lehúzta az ujjáról a gyűrűjét, majd elfordult, ahogy a nyitott szájjal várakozó zsákba ejtette az ékszert. A kocsi megrándult, amikor lecsatolták róla a postavagont, mire újabb rémült kiáltások és sikolyok hallatszottak.
Odakint tompa robbanás hangja törte meg a rövid csendet, majd füst és lángok csaptak fel a postavagonból. A közelben ülő prédikátor a feleségéhez hajolt és a fülébe súgta:
– Azt gyanítom, hogy felrobbantották a széfet. Talán most már békén hagynak bennünket.
Isabel azonban jól ismerte a bűnözők gondolkodásmódját. Ez volt az életük, és sosem álltak le.