Kedves szerzőnk: Nora Roberts
Kellemes olvasást kívánunk!

Heti kétszer új részeket közlünk kedvenc íróink regényeiből. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy az online regények szerzői joga értelmében a történetek kizárólag olvasásra engedélyezettek. Azok magánhasználaton kívüli másolása, terjesztése, közzététele büntetőjogi felelősséget von maga után!

Baby Orang Utan hanging from a rope

Kalandos nyárelő

10. FEJEZET: Kéretlen tanács

Markham kormányzó érkezése alapos felfordulást keltett. Az állomást ellepték a fadobozos fényképezőgépekkel, háromlábú fotóállványokkal és villanókkal felszerelt, megfelelő helyekért tülekedő fényképészek. Ingujjban és napellenzős sapkában feszítő újságírók hada várakozott a politikusra.
– Milyen tökéletes – jegyezte meg Mrs. Markham, aki odafurakodott Isabel mellé. – Jöjjön velem, kedvesem, és azonnal híressé tesszük!
Isabel megtorpant.
– Nem óhajtok híres lenni sem most, sem pedig máskor.
– Bizonyára mindenki tudni akarja, hogy ki az a bátor, fiatal hölgy, aki puszta kézzel elbánt egy bűnözővel.
– Nem hiszem, hogy a vasúttársaság osztja a lelkesedését – mondta Isabel, aki korábban észrevette, hogy a biztonsági emberek sietve hagyták el az állomás területét. – Kérem, inkább szállást keresnék magamnak, és ismerkednék a várossal.
– Rendben, de csak egy feltétellel – szólt közbe végül a kormányzó.
Isabel gondterhelten nézett a férfira. Soha nem volt oda a feltételhez kötött kérésekért.
– Mi lenne az?
– Ígérje meg, hogy eljön a ma esti ünnepségre a… Hol is tartják, kedvesem?
– A kikötő fölötti dombon álló Excelsior Hotelben – válaszolta Mrs. Markham. – Megtiszteltetés lenne számunkra, ha részt venne ezen az eseményen.
Isabel arca felragyogott. Általában hazudnia kellett, hogy beügyeskedje magát az efféle előkelő társadalmi eseményekre. Ezúttal azonban szinte már túl könnyűnek tűnt a bejutás.
– Megígérem, hogy mindenképpen ott leszek – mondta –, de most mennem kell.
Végül talált egy hordárt, aki elkísérte a szállodájába. A városon keresztül megtett út üdítő változatosságot hozott a poros vidéken végigszenvedett, egyhangú vonatozás után. Milyen gyönyörű városba csöppent! A meredek utcákat magas épületek és előkelő szállodák szegélyezték, s a kábelvasút szerelvényei nyögve, vasláncaikat csörgetve kapaszkodtak fel a síneken. Amikor a kocsi bekanyarodott egy utcába, és a láthatáron feltűnt a kikötő, Isabelnek a lélegzete is elakadt. Az óceán vizén lebegő temérdek hajó vitorláinak erdeje, kémények és világítótornyok pöttyözték a horizontot. A távolban jól látszott az öböl bejárata.
– Az ott a Golden Gate szoros? – kérdezte a sofőrtől az öbölbe nyúló, hosszú földsáv felé intve.
– Így van, asszonyom. Legyen rendkívül óvatos odalent a kikötőben! A kocsmák és a varieték nem finom úrihölgyeknek valók.
Isabel külön szobát kért a szállodában. Amikor felért, megszabadult kényelmetlen utazóruhájától, majd az ágyra feküdt. Lehunyta fáradtságtól égő, fájdalmasan lüktető szemét. Az álma nyugtalan volt, s az elméjét egy átható tekintet fürkészte, amelyből hasztalan titkolt, mély szomorúság áradt felé. A fülébe suttogó, érzéki hang emléke szüntelenül kísértette. Amikor felébredt, emlékeztette magát arra, hogy Kit Reaves egy törvényen kívüli gazember. Egy közönséges bűnöző. Megérdemli a börtönben letöltendő büntetést.
Isabel beletúrt vászon kézitáskájába, amely szinte mindig a keze ügyében volt. A benne lapuló holmik egytől egyig elengedhetetlen részét képezték az általa választott életnek. Egy külföldi utazásra szóló, tökéletesen hamisított vízum, amelyet saját kezűleg készített el, férfiruhák, ha esetleg sietve kellene eltűnnie a színről, és a valódi személyazonosságát igazoló holmik, amelyeket okosabb lett volna évekkel korábban megsemmisítenie.
Ha a terhelő bizonyíték illetéktelen kezekbe kerülne, jókora kalamajkában lenne. Kizárólag ezek képviselték számára a valóságot, így fontos volt, hogy mindig nála legyenek. Valótlanságokra alapozott életet élt, és ha nem tartja számon az eltelt napokat, úgy érezte volna, hogy lassan megszűnik létezni. Ezeket a holmikat a többitől teljesen elkülönítve tartotta.
Keresett egy tollat és tintát, majd rövid beszámolót írt az útinaplójába a vonaton történt különös kalandjáról. Ezután készülődni kezdett az estére.
Ha a hölgyek többségének nem lenne szobalánya vagy segítője, bizonyára esetlenül, kínlódva vergődnének át a készülődés és a tisztálkodás ceremóniáján, Isabel azonban tudott magáról gondoskodni. Éveken át bíbelődött egy fiatal hölgy fűzőjével, elkészítette a frizuráját és ráadta az apró, acélkapcsokkal díszített cipőjét, így nyilvánvaló volt, hogy Isabel önállóan is fel tudott öltözni.
Az ágyra terítette a szilvaszínű, organza estélyi ruhát, s remélte, hogy a gyűrődések kisimulnak rajta, mire elérkezik az indulás pillanata. Az alsószoknyája és a finom anyagból készült, vékony alsóing fölé köntöst vett fel, majd kiment a folyosóra, és elindult a hölgyek számára fenntartott mosdó felé, amelyben két, fodrokkal díszített kerevet és folyó vizes csappal ellátott mosdókagyló várta a szépülni vágyókat. Egy asszony állt a cink mosdótál mellett, és bórax tisztítószerrel sikálta.
– Elnézést – mormolta Isabel, és visszafordult az ajtó felé. – Nem vettem észre, hogy…
– Semmi gond, már végeztem – mondta az asszony, majd elvett egy vászontörülközőt a mosdóállványon álló kupacból, és kitörölte vele a mosdótálat.
– Csak egy rövid ideig maradok – magyarázkodott Isabel. – Kicsit fel kell frissítenem magam – tette még hozzá, majd igyekezett visszafojtani az ásítást, de nem járt sikerrel – Elnézését kérem. Elígérkeztem ma estére, de attól tartok, hogy unalmas társaság leszek. Semmi másra nem vágyom jobban, mint hogy kipihenjem magam.
– Ez a szépség átka – felelte az asszony. – Az embernek nem sok ideje marad az alvásra.
Isabel elmosolyodott.
– Köszönöm a kedvességét!
Úgy tűnt, az asszonynak nem akaródzik magára hagynia. Különös kis teremtmény volt, hófehér hajjal és ébenfekete szemmel. Olajbarna bőrét a homlokánál dupla csíkban sorakozó pöttyök díszítették. Isabel arra gondolt, hogy törzsi jelek lehetnek. Érezte, ahogy felébred benne a kíváncsiság. Ez is az utazással járó varázslatos élmények egyike volt. Az ember sosem tudhatta, kivel ismerkedik meg.
– Új a városban – jelentette ki az asszony.
– Így van, de máris remekül érzem itt magam. Lehet, hogy San Franciscóban töltöm a nyarat – vonta meg a vállát Isabel.
– Az hiba lenne.
Isabel nem volt benne biztos, hogy jól hallotta, amit az asszony mondott.
– Elnézést, parancsol?
– Nem talál itt mást, csak bajt.
– Jóságos ég, ez elég különös észrevétel! – mosolyodott el, bár az asszony furcsa megjegyzésétől végigfutott a hátán a hideg. – A nevem Isabel Fish-Wooten, utazó vagyok Angliából.
– Efrena Nightshade – válaszolta az asszony, miközben buzgón fényesítette a tükröt. – Az arapahó törzs szülötte vagyok, de magához hasonlóan engem is fiatalon taszított el magától a népem.
Isabel igyekezett legyőzni a késztetést, hogy visszavágjon.
– Nyilvánvalóan összetéveszt valakivel, asszonyom. Egyáltalán nem hasonlítunk egymásra – mondta, de beszéd közben hátrált egy lépést. – Semmit nem tud rólam.
– Annyit tudok, amennyit szükséges.
Isabel ingerültsége sajnálkozásba csapott át. Szegény öregasszony bizonyára megbolondult, és alig várta, hogy valakivel szóba elegyedhessen végre.
– Na és mit tud, Miss Nightshade? – kérdezte kedvesen.
– Túl régóta van már egyedül. Keressen egy helyet, ahol a szíve megnyugvást talál, és ahol nem érzi többé úgy, hogy menekülnie kell.
Isabel ajkát önkéntelenül száraz kis kacaj hagyta el. Tetszett neki ez a hóbortos, öreg nagymama.
– Mit érdekli magát a szívem?
– És magát miért nem érdekli?
Isabel nem jutott szóhoz. Soha, senki nem beszélt még vele efféle modorban.
– Ez egy rendkívül fontos kérdés – mondta az asszony, s látszott, hogy hidegen hagyja Isabel sértett tekintete. – Az emberi szív nem szárnyalhat, ha a tulajdonosa elhanyagolja a kívánságait. Maga egyedül van a világban. Egy nap a szíve majd figyelmezteti, hogy itt az ideje valami többet, valami mélyebbet keresni.
Isabel hirtelen szúró fájdalmat érzett a lelkében. Már eljött az ideje.
A gondolatait azonban nem mondta ki hangosan.
– A szívemnek semmi másra nincs szüksége, mint az utazás nyújtotta kalandokra, új barátokra és az ismeretségek kötötte örömre – morogta maga elé.
Kifésülte a haját és díszes csatokkal feltűzte, majd rúzzsal beszínezte az arcát és a száját. Végül megfordult, hogy illedelmesen elköszönjön Miss Nightshade-től, de a helyiség üres volt mögötte.