Kedves szerzőnk: Nora Roberts
Kellemes olvasást kívánunk!

Heti kétszer új részeket közlünk kedvenc íróink regényeiből. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy az online regények szerzői joga értelmében a történetek kizárólag olvasásra engedélyezettek. Azok magánhasználaton kívüli másolása, terjesztése, közzététele büntetőjogi felelősséget von maga után!

Baby Orang Utan hanging from a rope

Kalandos nyárelő

15. FEJEZET: Hat órakor a 14-es mólónál

Minden olyan gyorsan történt. Bizonyára ez a sors akarata, gondolta Isabel. A kirakós játék darabjai lassan a helyükre kerültek. A jegy ára miatt sem bosszankodott, bár az összes készpénzét ráköltötte, mégis nyugodt maradt. A hajóút során majd úgyis nyer kártyázás vagy valamelyik szerencsejáték közben és újra megtölti a pénztárcáját. A pénz hasznos árucikknek számított, és ha az ember elegendő sütnivalóval rendelkezett, mindig megtalálta a módját, hogy még többet szerezzen magának.
Kifejezetten romantikus lesz a naplementében hajózni, döntötte el magában. A képes útikalauzban olvasta, hogy az embarcaderóban még mindig folytak az átépítés miatti munkálatok, így a környék kissé elhanyagoltnak és befejezetlennek tűnt. A sofőr gondterhelten felvonta a szemöldökét, amikor Isabel közölte, hogy melyik mólóhoz vigye.
– Elég rossz környék ez, kisasszony – figyelmeztette. – Csak gazemberek és imposztorok tanyáznak errefelé…
– Imposztorok?
– Olyan csirkefogók, akik elkábítják a fiatal zöldfülűeket az italukba csempészett szerekkel, aztán eladják őket a hajóskapitányoknak. Sok kölyökkel megesett, hogy amikor felébredt, egy Kínába tartó, rabszolgákat szállító hajón találta magát. Néha, bár az ember bele sem mer gondolni, nőket is rabolnak maguknak.
– Igyekszem odafigyelni arra, hogy ne kerüljek a kezükbe.
A sofőr kétkedve nézett rá, de azért megállt a vízből kiemelkedő, vaskerítéssel körbevett rakodóterület mellett. Isabel kiszállt a kocsiból, s abban a pillanatban olyan elviselhetetlen bűzáradatot sodort felé a szél, hogy hátrahőkölt.
– Jóságos ég, mi ez? – kérdezte, miközben magához szorította hímzett utazótáskáját.
A sofőr feléje nyújtotta a tenyerét, ezzel jelezve, hogy várja a viteldíjat.
– Azt mondta, ide szeretne jönni. 14-es móló.
– Bizonyára tévedés történt. Én az Elyssát keresem.
– Azt hiszem, kisasszony, megtalálta – mutatott a közelben horgonyzó hajóra a sofőr.
Isabel a döbbenettől némán meredt a látványra. A hajótest mélyen a víz alá süllyedt az öbölben, mivel alaposan meg volt pakolva rettenetes rakományával: rothadó hússal és más áruval, trágyával, bomló hallal, valamint háztartási hulladékkal. Az undorító halmok fölött legyek hada szállt lustán ide-oda. A hajótest oldalán, nem sokkal a vízszint fölött, girbegurba nyomtatott betűkkel ott állt a név: Elyssa.
– De hát ez egy szemétszállító teherhajó! – nyögte ki végül.
– Igen, hölgyem. A várost takarító szemetesek mindennap idehozzák a hulladékot a Barbary piros lámpás negyedéből. Esténként egy vontatóhajó kihúzza a Blackwood-csatornához, aztán hajnalban visszatér az újabb szállítmányért.
A döbbenet okozta hideg zuhany után Isabelt lángoló düh öntötte el. Megfordult, és az értetlen arcot vágó sofőr kezébe nyomta a viteldíjat. Ha nem lett volna ekkora slamasztikában, jót nevet a helyzet visszásságán. Őt, aki tehetséges szemfényvesztőnek tartotta magát, átejtették és kiforgatták minden vagyonából.