Kedves szerzőnk: Nora Roberts
Kellemes olvasást kívánunk!

Heti kétszer új részeket közlünk kedvenc íróink regényeiből. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy az online regények szerzői joga értelmében a történetek kizárólag olvasásra engedélyezettek. Azok magánhasználaton kívüli másolása, terjesztése, közzététele büntetőjogi felelősséget von maga után!

Baby Orang Utan hanging from a rope

Miss Bell eljegyzése

12. FEJEZET

Eliza ott állt az útitáskájával maga mellett a földön, és a londoni ház komor hangulatot árasztó homlokzatára meredt, amely fenyegetőn magasodott fölé.
Korán indultak a Huntford-birtokról, még azelőtt, hogy a nap a sűrű erdő lombozatán áthatolhatott volna. Ennek a sötét erdőnek a mélyén várakozott előző éjjel hosszú órákig. Miután visszalopózott a szobájába, az éjszaka hátralévő részében fejét a párnájára hajtva sírt csendesen. Napfelkeltekor kivörösödött arccal ébredt, amikor is utasították, hogy felügyelje a holmijuk összepakolását. Kimerültsége ellenére Eliza szívesen látott munkához, az ugyanis segített tompítani összetört szíve fájdalmát. Ha Mrs. Bell gyanított bármit is Eliza éjszakai kiruccanásáról, egy szóval sem említette, ahogy azzal sem foglalkozott, vajon mitől dagadhatott be a szeme. Se a mostohaanyja, se a mostohanővére nem törődött vele sohasem. Ahogy senki más sem.
Érzéketlenségük akkor csúcsosodott ki, amikor a háromnapos, fárasztó, hintóban való zötykölődés után – melyet Eliza a kocsis mellett, a bakon kényszerült végigszenvedni – megérkeztek Londonba, és Mrs. Bell megparancsolta Elizának, ne csomagoljon ki, mert másnap reggel úgyis rögtön megy Sophia nénikéjéhez. Azzal magára hagyták, hogy összeszedje a maradék holmiját, és átnéztek rajta, mintha ott se lett volna.
Miközben Eliza elővette a szüleiről készült miniatűrt és még pár gyermekkori emléket, a könnyeivel küszködött. Az út során, mialatt fojtogatta a por, végig az tartotta benne a reményt, hogy Londonba érve vár majd rá valamiféle üzenet. Egy üzenet, amelyben Laurence elmagyarázza, miért nem ment el a találkozójukra, és amelyben útmutatást ad neki arra nézvést, miként cselekedjen a továbbiakban. Ám semmi nem várt rá, se jó hír, se rossz. A férfi egyetlen szóra sem méltatta. Ostoba volt, amiért bedőlt a szerelmének. Ez épp annyira feldühítette, mint amennyire fájt neki. Szentül elhatározta, hogy szorult helyzetéből kihozza a legjobbat, még akkor is, ha fogalma sem volt róla, mi vár rá.
Így aztán tiszta fejjel, lelkét megacélozva állt elébe az új kihívásnak, és lendítette meg néhányszor a kopogtatót, hogy az érkezéséről hírt adjon. Sophia néni, az orosz Ruszanov gróf idős özvegye London egy patinás, változatlanul felkapott negyedében lakott. Gazdag volt, és széltében-hosszában bejárta a világot. A fia és a menye az orosz udvarban élt. Igazából ő volt Eliza egyetlen valamirevaló hozzátartozója, akinek társadalmi pozíciója lehetővé tette, hogy kinyíljon előtte a világ. Ez majd feledteti vele a Laurence-szel töltött idő fényét vesztett emlékeit.
Eliza egy helyben toporgott, és próbált nem gondolni a férfira, miközben arra várt, hogy bebocsátást nyerjen. Fogalma sem volt róla, hogy az előkelő asszony hogyan fogadja majd, de azzal tisztában volt, hogy ő az egyetlen, aki megmentheti a nyomortól. Ha Sophia néni nem szívelné, vagy azt gondolná, hogy nem dolgozik elég keményen és jól, lehet, hogy elkergetné, és akkor nem volna hová mennie. Megannyi elutasítást átélve, azt már nem bírná elviselni.