Kedves szerzőnk: Nora Roberts
Kellemes olvasást kívánunk!

Heti kétszer új részeket közlünk kedvenc íróink regényeiből. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy az online regények szerzői joga értelmében a történetek kizárólag olvasásra engedélyezettek. Azok magánhasználaton kívüli másolása, terjesztése, közzététele büntetőjogi felelősséget von maga után!

Baby Orang Utan hanging from a rope

Miss Bell eljegyzése

13. FEJEZET

Az ajtó kinyílt, és egy hegyes orrú komornyik mérte végig Elizát olyan pillantással, amely azt sugallta, hogy a hátsó ajtónál kellett volna bebocsátást kérnie. Valószínűleg igaza volt. Annak ellenére, hogy vér szerinti kapcsolatban állt Sophia nénivel, az asszony társalkodónőjeként ma már nem több, mint a személyzet egyik tagja, jóllehet kislány korában vendégnek számított a házban.
A komornyik sietve betessékelte, aztán hívott egy inast, hogy átvegye tőle a holmiját. Miközben várakozott, Eliza lopva körülnézett. Nem nagyon emlékezett a házra, ahogy az idős hölgyre sem, aki csak hébe-hóba tartózkodott itt. Egyetlen vele kapcsolatos emléke az volt, amikor ötéves korában egy összejövetel alkalmával a szalonban levert egy borospoharat az asztalról. Sophia néni akkor ellenségesen meredt rá, a szeme elkerekedett, ajka lebiggyedt, amitől Eliza annyira megijedt, hogy elszaladt, és édesanyja ölelő karjában keresett menedéket. Azonban most nincs senki, aki megvigasztalja. A szülein kívül soha senki nem törődött vele, ám őket a halál elragadta tőle. Volt idő, amikor Eliza Laurence-hez fordult volna vigaszért és bátorításért, csakhogy végül a férfi is cserben hagyta, ismételten bebizonyítva, hogy más szeretetében bízni csupán gyengeség.
Az egykedvűnek tűnő házvezetőnő közeledtére Eliza a nyelvébe harapott, hogy visszatartsa a könnyeit. Eltökélte magában, hogy felnő a kihívásokhoz, amelyeket új élete állít elébe. Nem fogja hagyni, hogy legyőzzék. Sem a kegyetlen mostohaanyjának és a lányának, sem pedig érzéketlen exvőlegényének.
– Erre – utasította a házvezetőnő, aki Mrs. Akolovként mutatkozott be.
Könyökét mereven az oldalához szorítva az asszony határozott léptekkel vonult végig a dohos folyosókon, közben egyre beljebb vezette Elizát a házban. Mielőtt a szobájába mehetett volna, még meg kell jelennie a nagynénje színe előtt. Mrs. Akolov megállt a szalon ajtaja előtt, Eliza pedig a kezével megigazgatta a haját, és végigsimított egyszerű nappali ruhája elején. Lehet, hogy kezdetben nem vágyott erre a pozícióra, ám feltétlenül helyt kell állnia, különben szegénység vár rá, és az utcán tengetheti az életét.
A tekintélyt parancsoló hölgy odabenn ült egy pompás, arannyal berakott fából készült, élénkzöld bársonnyal bevont kanapén. Divatjamúlt ruhájának széles szoknyája beterítette, lábát, valamint apró, szikárnak tűnő testét teljesen elfedte.
– Miss Eliza Bell – mutatta be Mrs. Akolov az úrnőjének.
Sophia néni hunyorogva meredt Elizára. Ahogy a homlokát barátságtalanul összeráncolta, ajka lebiggyedt. Fakóbarna szeme volt, és sima, alacsony homloka. Ezüstfehér haját kontyba fogta össze. A nyakában egy hatalmas gyémánt és zafír nyakék függött, apró fülében hozzá illő fülbevalóval. Amikor előrehajolt, hogy alaposabban szemügyre vegye Elizát, az ékszer megcsillant a reggeli napfényben.
Reszketését elkerülendő Eliza összekulcsolta maga előtt a kezét. Azon töprengett, hogyan lesz képes kedvére tenni ennek a szigorú ladynek, akire mostantól kezdve mindenben rá lesz utalva. Elmosolyodott, és igyekezett rokonszenvesnek tűnni, ám a grófné továbbra is résnyire szűkült szemmel méregette. Eliza korábban úgy gondolta, hogy rosszindulatú mostohaanyjával és mostohanővérével élni kész istencsapás. Elnézve nagynénje fitymáló pillantását, biztosra vette, hogy hamarosan azt is megtapasztalja, milyen az, ha az embernek jeges megvetés jut osztályrészéül.