Kedves szerzőnk: Nora Roberts
Kellemes olvasást kívánunk!

Heti kétszer új részeket közlünk kedvenc íróink regényeiből. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy az online regények szerzői joga értelmében a történetek kizárólag olvasásra engedélyezettek. Azok magánhasználaton kívüli másolása, terjesztése, közzététele büntetőjogi felelősséget von maga után!

Baby Orang Utan hanging from a rope

Miss Bell eljegyzése

17. FEJEZET

– Lehet, hogy egy kissé divatjamúltak, de a legfinomabb selyemből és szaténból varrták mindet. A menyemnek készíttettem őket, hogy legyen mit viselnie, amikor látogatóba érkezik. – Sophia néni a szekrényben sorakozó káprázatos ruhákra mutatott. Kivett egy csodálatosan szép, királykék szaténból készült estélyit, amelyet ezüst- és aranyszínű, virágmintás csipkemotívumok díszítettek egészen az aljáig, és Eliza felé nyújtotta. – Ezt fogod viselni. Kiemeli a szemed ragyogását.
– Hol viselném? – Eliza megilletődötten simított végig az anyagon. Lenyűgözte a ruha is, és nagynénje bejelentése is.
– Eszterházy hercegnő bálján. Elkísérsz mint a vendégem.
Eliza elvette a nénikéjétől a ruhát. Örömteli borzongás járta át. Amikor az édesapja még élt, elvitte őt néhány kisebb bálba, de egyetlen nagyszabású társasági eseményre sem jutott el, és ilyen bámulatos ruhát sem viselt még sosem.
– Egész London ott lesz – folytatta Sophia néni, közben kacsintott egyet. – Beleértve a te Allen kapitányodat is. A kapcsolataimnak köszönhetően ezt könnyen elintézhetem, ahogy arról is gondoskodom, hogy a bálteremben te legyél a legszebb.
Eliza izgatottsága máris semmivé lett.
– Nem mehetek el. Laurence értésemre adta, hogy már nem kellek neki. – Az egy dolog, ha az embert a kérője titokban kikosarazza, de ha egy bálon utasítja vissza, Oroszország se lenne elég messze, hogy a szégyene rejtve maradjon.
– Bizonyára jó oka volt, hogy nem ment el a találkátokra, mint ahogy az is nyilvánvaló, hogy azokban a levelekben, amelyeket a mostohaanyád elégetett, ezt akarta megmagyarázni. Ha hajlandó volt idáig eljönni, hogy a nyomodra bukkanjon, akkor biztos vagyok benne, még most is szeret. – Elizát a szekrényajtóba épített hatalmas tükör felé fordította.
Nénikéje szavai csábítóan hangzottak, ő maga is szeretett volna bízni Laurence-ben. A ruhát maga elé tartva a tükörképére meredt. Ahogy a fény játszott a ruha anyagán, szinte látta magát a ragyogóan kivilágított bálteremben, és elképzelte, amint a férfival táncol, hogy végre-valahára az egész világ előtt nyilvánvalóvá váljék a kapcsolatuk, és ne kelljen többé bujkálniuk. A szívfájdalom és a magány, amely az elmúlt hét folyamán nyomasztotta, elenyészne. Boldog lenne, nem érezné magát kirekesztettnek, és ismét szerelmes lehetne. Aztán az illúzió elillant, és ő leeresztette a ruhát.
– Mi van, ha nénikém téved?
– Nem tévedek.
– Mitől olyan biztos ebben?
Sophia néni levette pazar gyémánt nyakékét, Eliza mögé lépett, és unokahúga nyakába akasztotta.
– Valamikor én is voltam fiatal és szerelmes egy orosz grófba, akinek a családja nem tartott elég előkelőnek. A szülei miatt csak későn házasodhattunk össze. A várakozás alatt akadtak jó néhányan, akik arra ösztönöztek, mondjak le róla, mert nem szeret annyira, hogy miattam fütyüljön a konvenciókra, de én nem törődtem velük. A végén bebizonyosodott, hogy tévedtek. Hosszú éveken át éltünk boldog házasságban. Akkor egyszer és mindenkorra megtanultam, amit neked is el kell fogadnod: hogy a szerelem mindennél erősebb. Ha hiszel benne, rád talál, és boldogságban lesz részed.
Miközben Eliza végigsimított a nyakát díszítő hűvös drágaköveken, egyfolytában azon töprengett, hogy a szerelem tényleg ilyen egyszerű és eleve elrendeltetett lenne-e. Ha így van, akkor lehet, hogy végül ő is megkaphat mindent, amiről Laurence-szel közösen álmodtak. De ha a néni téved… Nem, ebbe bele sem akart gondolni. Sophia néni hitt benne és Laurence-ben, talán itt volna az ideje, hogy ő ugyanígy tegyen. Oroszország, mint utolsó mentsvár, akkor is ott lesz számára.