Kedves szerzőnk: Nora Roberts
Kellemes olvasást kívánunk!

Heti kétszer új részeket közlünk kedvenc íróink regényeiből. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy az online regények szerzői joga értelmében a történetek kizárólag olvasásra engedélyezettek. Azok magánhasználaton kívüli másolása, terjesztése, közzététele büntetőjogi felelősséget von maga után!

Baby Orang Utan hanging from a rope

Miss Bell eljegyzése

19. FEJEZET

– Allen kapitány, annyira örülök, hogy ma este körünkben üdvözölhetjük! – Miután Eliza bemutatta a férfit Lady Ruszanovnak, az idős hölgy olyan szívélyesen fordult a kapitányhoz, mintha időtlen idők óta ismerte volna. – Nagyon szépeket hallottam magáról Harvey altengernagytól, de mindenekelőtt Miss Belltől.
– Valóban? – A férfi mogyoróbarna szemében remény csillant, ahogy Elizára nézett, amitől a lány mindjárt jobb kedvre derült.
– Úgy bizony – bólintott Eliza, és múlt heti bánata máris sokat enyhült. – Mrs. Bell elmondta, hogy azért jött, mert szeretett volna találkozni velem.
– Így van.
A férfi beszámolt édesanyja állapotának rosszabbra fordulásáról azon a bizonyos napon, továbbá arról, hogy akkor este Jamisont küldte maga helyett, valamint a leveleiről, amelyekre nem érkezett válasz, és az Eliza mostohaanyjával történt találkozásáról. Cseppet sem zavarta, hogy mindezt Sophia néni és mindenki más is hallja, aki hallótávolságon belül volt. Nem szégyellte azt sem, mennyi erőfeszítést tett, hogy felkutassa Elizát. Nem volt rest megalázkodni sem, hogy a bocsánatát kérje, amiért nem ment el a találkájukra az erdőbe.
– Sajnálom, hogy csalódást okoztam önnek. Nem szabadott volna ilyen hamar és ilyen könnyen feladnom.
– Inkább nekem kellett volna írnom magának, hogy lehetőséget adjak a magyarázatra, ahelyett hogy téves következtetésre jutok – biztosította a férfit Eliza az örömtől szinte reszketve. – Én voltam az, aki kétségbe vonta a szándékait, pedig nem lett volna szabad.
– Mi mást gondolhatott volna, amikor magára hagytam éjnek évadján? – A férfi közelebb lépett, és lehalkította a hangját, hogy csak Eliza és Sophia néni hallják. – Ha nem halogattam volna a házasságkötésünket, ha a jelenben éltem volna, ahelyett hogy állandóan a jövőt tervezem, soha nem lett volna rá oka, hogy kétségbe vonja a szándékaimat. Nem követek el újabb hibát, és többé semmiféle félreértés sem állhat közénk, vagy késleltetheti a napot, amikor végre elkezdődik a közös életünk. Ha még mindig akar engem, összeszedek annyi pénzt, amennyi elég a házassági engedély megszerzéséhez, hogy még azelőtt egybekelhessünk, hogy visszatérek Oakland Place-re, vagy a haditengerészet ismét beoszt egy kifutó hajóra.
Eliza megragadta a férfi kezét. Túl boldog és túl izgatott volt ahhoz, hogy törődjön az illendőséggel.
– Igen, a felesége leszek!
Laurence megszorította kedvese kezét. Erős késztetést érzett, hogy fittyet hányva az illemre a túl hosszú várakozás után hivatalossá váló eljegyzésüket csókkal pecsételjék meg, ám sikerült önmérsékletet gyakorolniuk. Az intimitásnak is eljön az ideje, ha egyszer házasok lesznek.
– Hogy valóban emlékezetes legyen ez a pillanat, szabad legyen megjegyeznem, hogy nekem is jó híreim vannak – szólt közbe Sophia néni, akinek arcán gyémántjai csillogásával vetekedő mosoly sugárzott. – Harvey altengernagytól tudom, hogy a haditengerészeti bíróság az olaszok ellenében döntött. Az olasz hajó rakományát felbecsülték, és a zsákmányból Allen fregattkapitány markát háromezer font üti. Kiegészítve azzal a hozománnyal, amelyet az unokahúgom számára elkülönítettem, a problémáik java része végérvényesen megoldódni látszik.
– Sophia néni, nem fogadhatok el ilyen nagylelkű ajándékot! – tiltakozott Eliza, akit megdöbbentettek a hallottak. – Így is túl jó volt hozzám.
– Badarság! Az ügyvédem már elkészítette az iratokat. Nem lehet visszacsinálni.
Eliza és Laurence izgatottan néztek egymásra, majd a férfi tisztelettudóan, ahogy az a haditengerészet egy tisztjétől elvárható, Sophia nénihez fordult.
– Lady Ruszanov, fogadja hálás köszönetem a segítségéért. El sem tudja képzelni, hogy ez milyen sokat jelent a számunkra.
– Hogyne tudnám. – Amikor a zenészek rázendítettek a keringőre, az asszony örömében összecsapta apró, kesztyűbe bújtatott kezét. – És most irány a táncparkett, én pedig megyek, és mindenkivel megosztom az örömteli hírt! – Fejével Mrs. Bell irányába biccentett, majd pajkosan kacsintott.