Kedves szerzőnk: Nora Roberts
Kellemes olvasást kívánunk!

Heti kétszer új részeket közlünk kedvenc íróink regényeiből. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy az online regények szerzői joga értelmében a történetek kizárólag olvasásra engedélyezettek. Azok magánhasználaton kívüli másolása, terjesztése, közzététele büntetőjogi felelősséget von maga után!

Baby Orang Utan hanging from a rope

A kurtizán titka

4. FEJEZET

– Nem tetszik ez nekem – mondta Rowarth Milesnak. Mindketten a könyvtárból a kertre nyíló terasz feletti kőerkélyen álltak. Ez a hely tökéletes volt a hallgatózásra. Így nyomon követhették az odabent zajló beszélgetést anélkül, hogy gyanússá váltak volna, miért ólálkodnak a teraszon. De Rowarth látta a hely hátrányát is. Ha Sampson becsukja a teraszajtót, akkor semmit sem fognak hallani, és ami még fontosabb, ha Eve-nek segítségre lenne szüksége, sokáig tart, míg odaérnek hozzá. Nat Waterhouse, aki lent figyelt, nehogy meglepjék őket idefent, közelebb volt a könyvtárhoz, viszont nem tudhatta, mi történik bent.


Jelenleg Eve egyedül volt, de Rowarth így is olyan feszültnek érezte magát, mint a felajzott íj húrja. Feszültsége egyre csak nőtt a hintóbeli összetűzés óta. Gyűlölte, ahogy Sampson végigmérte Eve-et, és viszketett a keze, hogy alaposan behúzzon neki egyet. Kis híján megtette ezt Milesszal is, aki pedig gyerekkori barátja volt. Eve odavetett szavai, mielőtt a könyvtárba indult volna, keresztülhatoltak a keserűség és a harag sűrű ködén, és egyenesen a szívébe találtak.


Azért jöttél ide, hogy sértegess a hamis vádaskodásaiddal, és rákényszerítettél, hogy szajha módra viselkedjek…


Rowarth a fogát csikorgatta. Nem volt büszke magára. Valaha ennél jobb embernek tarthatta magát. Eve tette azzá. Most azon töprengett, mi lenne rosszabb, végighallgatni, ahogy Warren Sampson elcsábítja a lányt – hiszen egy ilyen szemérmetlen fickó egy ilyen gátlásoktól mentes estélyen valószínűleg nem fárasztaná magát azzal, hogy becsukja a teraszajtót –, vagy elviselni, hogy nem képes Eve segítségére sietni, ha Sampson magatartása fenyegetővé válna. Mindkét gondolat kibírhatatlannak tűnt, ráadásul ő volt az, aki a lányt ilyen helyzetbe hozta. Csalinak használta, mert a harag és bosszúállás kényszere vezette…


– Persze hogy nem tetszik – felelte Miles félbeszakítva Rowarth borongását. – A nő, akit szerettél, most odalent van, és csábítás, erőszak vagy valami annál is rosszabb veszélye leselkedik rá. – Miles megcsóválta a fejét. – Hogy őszinte legyek, cimbora, szerintem egy kerékkel kevesebb van a fejedben, hogy ilyen messzire mentél ebben az ügyben. Amikor Hawkesbury először felvetette az ötletet, rögtön meg kellett volna mondanod, hogy felejtsen el. El sem akarom hinni, hogy nem ezt tetted.


– Igen – bólintott Rowarth, kicsit későn felismerve Miles érvelésének helyességét. – Valóban ezt kellett volna tennem.


– Tudom, hogy megkeseredtél, miután Eve elhagyott – folytatta Miles. – Azt is tudom, hogy attól féltél, gyengének tartanak majd, mint az apádat, de komolyan, cimbora… – Miles a fejét csóválta. – A két eset nagyon is különbözik egymástól, nem gondolod? És Eve is beteg volt, ami biztosan sokkal nehezebbé tette a dolgot… – Elhallgatott, amikor meglátta Rowarth arckifejezését. – Tudom, tudom. Semmi közöm hozzá.


Rowarth rámeredt, s közben arra gondolt, nem értett-e félre valamit. A kert felől enyhe szellő fújt, fenyő- és jázminillatot hozva magával, s az ő lelkébe befészkelte magát a halvány, majd egyre erősebb gyanú, amelyet többé nem hagyhatott figyelmen kívül.


– Hogy mondtad?


– Semmi közöm hozzá… – kezdte Miles.


– Nem azt – szakította félbe Rowarth –, hanem ami előtte volt.


– Eve beteg volt – ismételte meg Miles lassan, szájbarágósan, mintha egy nehéz felfogású gyerekhez beszélne. – Tudom, ez valami olyasmi volt, amit sohasem említettél, de láttam elmenni az orvost…


Rowarth a kabátja hajtókájánál fogva kapta el Milest.


– Hogyan? Mikor?


– Higgadj le, cimbora! – lihegte Miles. – Azt hittem, kényes helyzetekben meg tudod őrizni a hidegvéredet.


Rowarth elengedte.


– Mikor? – ismételte meg a kérdést, ezúttal nagyon halkan.


Miles lesimította a kabátját.


– Biztos, hogy most kell ez megbeszélnünk, öregfiú? – érdeklődött. – Próbálj meg inkább az előttünk álló feladatra összpontosítani! Sampson bármelyik pillanatban megérkezhet.


– Felejtsd el! Ez most sokkal fontosabb. Szóval, hogyan is volt?


Miles felsóhajtott.