Kedves szerzőnk: Nora Roberts
Kellemes olvasást kívánunk!

Heti kétszer új részeket közlünk kedvenc íróink regényeiből. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy az online regények szerzői joga értelmében a történetek kizárólag olvasásra engedélyezettek. Azok magánhasználaton kívüli másolása, terjesztése, közzététele büntetőjogi felelősséget von maga után!

Baby Orang Utan hanging from a rope

A kurtizán titka

Folyt. köv.

– Jaj, nem! – tört ki Eve-ből, mielőtt visszafoghatta volna magát. Ez kész katasztrófa! Álmában sem gondolta volna, hogy megtörténhet. Ráadásul az egész teljes képtelenség ugyanazon okok miatt állt elő, amelyek már korábban is megakadályozták az egybekelésüket.


Rowarth fürkészőn nézte, kicsit bosszantotta is Eve kifakadása.


– Nem gondoltam volna, hogy ennyire visszataszítónak tartod az ötletet – jegyezte meg.


– Azt hittem, arra kérsz majd, hogy legyek ismét a szeretőd – felelte Eve kétségbeesetten.


Rowarth egyáltalán nem látszott örülni. Inkább fenyegetően festett.


– Az az állás nem kiadó.


Ó, jóságos ég! – gondolta Eve. Tudta, hogy meg fogja sérteni. Nem, inkább fájdalmat okozott neki. Látta a szemén. Annyira szerette a férfit, hogy legszívesebben sírva fakadt volna, ő, aki valaha azt hitte magáról, a gyémántnál is keményebb.


– Én… nem tehetem. – A szíve apró darabokra tört. Szerette volna megmagyarázni, miért, de annyira fájt felfedni az utolsó, legsötétebb titkot, hogy biztosra vette, képtelen lenne megszólalni. Nem tudná elviselni, hogy lássa a férfi arcát, amikor megtudja az igazságot, és hallja, amint visszakozik a lánykéréstől. Hozzá hasonlóan Rowarth is nyilván tisztában van vele, hogy egy hercegnek örökös kell. Oly sokat törődött Welburnnel, nemcsak felelősséggel, de nagy-nagy szeretettel is gondozta. Létfontosságú lehet számára, hogy ezt a szeretetet és elkötelezettséget továbbadja a következő nemzedéknek. – Én most már idetartozom, Rowarth – mondta végül. – Bármilyen hízelgő és megtisztelő is az ajánlatod, biztos vagyok benne, hogy hiba lenne újrakezdeni, ami köztünk valaha volt.


A férfi mozdulatlanná dermedt. Tekintetében kemény, elszánt fény villant.


– Az éjjel azt mondtad, szeretsz.


Ezt mondta volna? Eve egyáltalán nem emlékezett rá, de szenvedélyes szeretkezésük közepette végzetesen könnyű lehetett szabadon engednie mindazokat az érzéseket, amelyeket öt hosszú, magányos éven át mélyen elzárt magában.


– Ezt mondtam volna? – Igyekezett könnyed hangon beszélni, mintha az egész nem lett volna több egy szórakozottan odavetett szónál, s nem érintette volna meg a lelkét. – Csak olyan képletes beszéd, édesem. Igazán nagyon élveztem… – Egy pillanatra úgy tűnt, mintha Rowarth vitatkozni akarna vele. Mintha nem hinne neki. Eve érezte, mennyire gyenge a védővonala. Elég egyetlen szó, s elbukik. Ennek elejét kell venni! – Biztos vagyok benne, hogy egy úriember képes méltósággal elfogadni, ha visszautasítják.


A férfi most igazán dühösnek látszott.


– Ha így akarod beállítani… – Elharapta a szót. – Megköti a kezem, hölgyem. Nem szólok többet. – Azzal Rowarth kiugrott az ágyból, s meztelenségével mit sem törődve összekapkodta, majd gyors, dühös mozdulatokkal magára rántotta a ruháit, végül feltépte az ajtót. – Ég veled, Eve! – nézett vissza búcsúzóul.


Eve hallotta dühös lépteit a lépcsőn, Joan ijedt sikolyát is, ahogy összetalálkozott vele a boltajtónál, aztán az ajtó becsapódott a férfi mögött. Eve mozdulatlanul feküdt, kényszerítve magát, hogy ne nézze, amint Rowarth kisétál az életéből, mert tudta, elég lenne csak ránéznie a férfira, hogy meggondolja magát és utánarohanjon, de ez volt az egyetlen dolog, amelyet semmiképpen sem engedhetett meg magának.


 


Élete legszörnyűbb napja köszöntött be. Nem számított, hogy a nap hét ágra sütött a felhőtlen, kék égről, sem az, hogy Fortune Folly utcáin nyüzsgött a nép sétálgatva, vásárolgatva vagy éppen a gyógyvizet kortyolgatva. Eve boldogtalan volt, és Joan fejcsóválva hordta neki a teát vég nélkül, hogy megvigasztalja.


– Én megmondtam – kárálta. – Semmi jó nem származik abból, ha az ember lánya belegabalyodik valami jóképű úriemberbe.


– Én nem gabalyodtam bele! – csattant fel Eve. – De már úgysincs itt.


Az üzlet remekül ment. Egy ifjú hölgy is benézett a boltba. Miss Alice Lister egy lábzsámolyt hozott eladásra, rajta hatalmas, egyszerű címer virított.


– Attól tartok, az anyám ezt is kihímezte – mondta szomorúan. – Mindenre ráhímezi a családi címert, ami nem tud elég gyorsan elmenekülni előle. Kérem, megszabadítana tőle? Még ránézni sem bírok.